Tarnów kapcsolata a magyarokkal

A lengyel - magyar kapcsolatoknak régi hagyománya van, a két ország államiságának alapítása idejéig nyúlik vissza, már a Piast és Árpád korig. E nemzetek és államok sorsa már a reneszánsz korban összefonódott, amikor Lengyelországban és Magyarországon a Jagelló-ház uralkodott - különösen Báthory István és Jagelló Anna idején. A lengyel - magyar barátság a Népek Tavasza – 1848-49 - idején mélyült el igazán, amikor több lengyel parancsnok, tiszt is vezette a seregeket, melyek a magyar nemzet szabadságáért harcoltak. Elsősorban Bem József, az erdélyi hadsereg főparancsnokának nevét kell megemlíteni, valamint Henryk Dembiński tábornokét, aki a magyar hadsereg főparancsnoka is volt, Józef Wysocki tábornok nevét, akit a lengyel légió megalapítójaként ismerünk. Mellettük számtalan hős nevét megemlíthetjük.

A második világháború időszaka a baráti kapcsolatok újabb példáival szolgált, amikor a lengyel menekültek baráti, valós segítséget kaptak a magyaroktól. 1956 októbere pedig jelentősen mélyítette a baráti kapcsolatokat. E barátság támogatásában és erősítésében különös szerepet kapott a baráti Tarnów város, mely két kereskedelmi útvonal, illetve a Biała és Dunajec folyók partján helyezkedik el. A kereskedők erre szállították a Balti-tengerről Magyarországra a flamand és angol szövetet, a lengyel halat és sót. Ugyanígy a magyar kereskedők Tarnówon keresztül szállították a rezet, vasat, viaszt, szőrmét és mindenekfelett a jó borokat. Mindkét útvonalat a XVIII. századig magyar utakként jelölték a térképek. A Tarnówban letelepedett magyar kereskedők gyakran nyitottak borraktárakat. Néhány közülük folyékonyan beszéltek magyarul, és még a tarnówi – magyar házasságok sem voltak ritkák. A város alapítója Spicymir, krakkói várnagy és királyi tanácsadó Nagy Kázmér király uralkodása alatt részt vett a Visegrádi szerződés kidolgozásában, nagyban hozzájárulva a politikai és gazdasági együttműködés erősödéséhez Magyarországgal.

A tarnówi várban talált menedéket a magyar Szapolyai János király, aki ideiglenesen kénytelen volt elhagyni Magyarországot. A Tarnów melletti Dębno adott otthont a híres, reneszánsz kori magyar költő Balassi Bálint számára.

Tarnów erősen kötődik a magyar szabadságvágy törekvéseihez. Itt született mindkét nemzet hőse, Bem József tábornok, aki a magyar nemzeti felkelések során, Magyarországon legendává vált.

Nem csoda, hogy Tarnówban, ahol a barátság és a testvériség hagyománya nemzedékről nemzedékre száll, alakult meg az első magyar társaság. Ez volt az első egyesület, amely nevét így fogalmazta meg: Tarnówi Magyar Baráti Társaság és nem Lengyel - Magyar Baráti Társaság, amelyből sok van Lengyelországban.

A magyar egyesület alapításának gondolata Tarnówban a két világháború között fogalmazódott meg. Nem kis jelentőséggel bírt az ügy érdekében Bem József tábornok hamvainak hazaszállítása 1929-ben. Az ünnepségen többezres tömeg, köztük a hivatalos magyar delegáció vett részt. Ismét feléledt a lengyel - magyar út. A kereskedelmi kapcsolatok újraélesztése következtében Tokajjal, Tarnów pincéiben tokaji bor kezdett folyni.

Köszönhető mindez Lippóczy Norbert mérnöknek, akinek ősei 1764-től vettek részt bortermelésben és annak importálásában a Köztársaságba. A kapcsolatok megszakadtak az I. világháború idején, új raktárakat hoztak létre Dél-Lengyelországban egy leágazással Tarnów irányába Lippóczy Norbert vezetésével. Ő végleg letelepedett Tarnówban, mely második hazája lett. Itt alapított családot, lengyel nőt vett feleségül. Már akkor felmerült egy magyar barát társaság alapításának gondolata. A próbálkozások sikertelenek voltak.

A háború után újraéledt a magyarok iránti baráti érzés. 1948-ban Tarnówban került megrendezésre a Népek tavaszának 100. évfordulója alkalmából az országos ünnepség. A városban látható, érezhető volt a lengyel - magyar testvériség.
Az 1956-os magyarországi események során kiemelkedő volt a lengyelek, különösen a tarnówi emberek szívélyes hozzáállása a magyar testvérek iránt. Ebben az időben Tarnówban beteljesedett a régi mondást: „Lengyel – magyar két jó barát”.